A DK támogatja a veszélyhelyzet megszüntetését, de ellenzi a különleges gazdasági övezeteket

A DK támogatja a veszélyhelyzet megszüntetését, de ellenzi a különleges gazdasági övezeteket

A Demokratikus Koalíció a keddi parlamenti szavazáson támogatni fogja a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló javaslatot, de nemmel szavaz a különleges gazdasági övezetek létrehozására.

A DK frakcióvezető-helyettese keddi, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a veszélyhelyzetet megszüntető indítvánnyal egyetértenek, bár az csak egy "szerény kérés" a kormány felé, ugyanis a kabinet joga megszüntetni a rendkívüli jogrendet.

Arató Gergely több aggályt is megfogalmazott a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokkal és az egészségügyi készenlétről szóló javaslattal kapcsolatban. Azt mondta, a jogszabály megalkotói olyan egészségügyi válsághelyzet létrehozását kezdeményezik, amelynek során a kormány saját hatáskörben tarthat fenn rendkívüli intézkedéseket.

A politikus megjegyezte, hogy a jogalkotók ebben a törvényjavaslatban az egészségügyi veszélyhelyzettel és a "második rabszolgatörvénnyel" egybecsomagolták egy sor olyan intézkedés meghosszabbítását, amelyeket a DK is támogatna. A frakció ezért ezen a szavazáson tartózkodni fog.

Elmondta, hogy a különleges gazdasági övezetek létrehozására nemet fognak mondani, mert szerintük ennek a javaslatnak az a célja, hogy elvegye az ellenzéki önkormányzatok bevételeit és azokat fideszes önkormányzatoknak adja oda.

MTI

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.07

Ha a fideszes propagandista nem lenne ilyen buta, most nagyon szégyellné magát

Miért éreznek késztetést a fideszes "szakértők" arra, hogy bebizonyítsák, buták, de legalább hűek a Fideszhez?

  • 2020.07.07

8,5 milliárd forintot kapott a pénzünkből a Lázár János hobbitelkeként működő mezőhegyesi ménesbirtok

A vámpírkormányt nem érdekli a válság. Ha egészségügyre és oktatásra nincs pénz, a haverok kistafírozására akkor is költenek. Lázár János a vidékre elsuvasztott lóügyi miniszter sem járt rosszul.

  • 2020.07.07

Kivéreztetné a köztársaságpárti erők pártjait Orbán Viktor rablóbandája

A pártok 2020 második félévében már egyáltalán nem kapnak költségvetési támogatást, egyszerűen nem folyósítja nekik az állam a kijáró támogatást - írja a 444.