Szombathely: folytatjuk a védekezést, amíg csak egy ember is veszélyben van

Szombathely: folytatjuk a védekezést, amíg csak egy ember is veszélyben van

Szombathelyen az elmúlt ötven nap bebizonyította, hogy a vas megyei lakosok fegyelemmel, kitartással és türelemmel viselték a kialakult heéyzetet.

Az osztrák határ közelsége ellenére is Vas megyében volt eddig a legkevesebb fertőzött.

Tudjuk és hisszük, hogy ez leginkább az itt lakóknak köszönhető!

A szombathelyi városvezetés ezért köszönetet mondott azoknak, akik eddig is betartották a néha akár túl szigorúnak tűnő szabályokat is és azoknak is, akik kötelezettségek nélkül is rendszeresen hordják a maszkokat, valamint tartják a távolságot egymástól és a veszélyeztetettektől.

Kifejezték hálájukat az összes önkéntes segítőnek, illetve azoknak, akik pénzadományt juttattak a Koronavírus Alapba. 

De legfőképpen azoknak köszönet, akik a megye és a város egészségügyi, illetve szociális intézményeiben óvják azokat, akik a legnagyobb veszélynek vannak kitéve - írták a Facebook oldalukon.

Hozzátették, bár a szabályok változnak, de a koronavírus-veszély nem múlt el, így folytatják a védekezést egészen addig, amíg csak egy ember is veszélyben van.

 

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.30

118 évnyi Vas megyei átlagkeresetbe kerül Matolcsy két hülye szobra

Még, hogy válsághelyzet! A vámpírkromány újabb, többszázmilliós szobrokat vásárolt. 

  • 2020.07.29

Aggasztó: Szombathelyre is jutott Mészáros szalmonellás tojásaiból

Az áruházláncnak szalmonellás tojások tömegeit kellett visszhívnia. 

  • 2020.07.22

19 koronavírusos van Vas megyében, az országban nőttek a számok

Újabb nyolc állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést hétfőn. A hazai beazonosítottak száma ezzel 4347 főre nőtt.